Teljesítményorientált törekvésekA vagyonkezelés a stratégiák folyamatos változtatását jelenti a változó piaci

körülmények szerint.

Üdvözöljük, mi vagyunk a JRC

A JRC a Jannis Raftopoulos Consultancy rövidítése, melyet jelenleg inkább JRC Capital Management GmbH néven ismernek. Vállalatunkat 1994 januárjában alapítottuk, és már 22 éve működik aktív intézményi vagyonkezelőként.

2015-ben eldöntöttük, hogy szolgáltatásainkat magánbefektetőknek is kínáljuk, vállalatunk azóta jelentősen növekszik ebben a szegmensben is.

Jelenleg kereken 350 millió euróval gazdálkodunk, és egyike vagyunk azon kevés európai vagyonkezelőknek, akik kizárólag devizával való kereskedéssel foglalkoznak.

A teljesítményre összpontosítunk, magas költségek és körülményes bürokrácia nélkül, nem foglalkozunk lényegtelen kérdésekkel, és nem csapunk nagy hű-hót. Egyszerűen végezzük a munkánkat az állandó teljesítmény fenntartásáért.

Bankközi devizakereskedelem

A devizával való kereskedésnek sok előnye van, például a részvényekkel való kereskedéssel szemben. A bankközi devizapiac egy 24 órás piac, hozzávetőlegesen napi több mint 3000 milliárd euró forgalommal, így a devizapiac nem pusztán a világ legnagyobb piaca, de a nagy forgalomnak köszönhetően egy igen likvid piac is, rendkívül alacsony költségekkel.

Ezáltal a devizával való kereskedés kiváló alternatívát jelent a hagyományos piacokba való befektetéssel szemben.

Munkamódszerünk

A JRC elsődlegesen önállóan működő, algoritmikus kereskedelmi rendszereket használ, melyek számítási technikáit alkalmazzuk a piacok elemzésére, és arra, hogy kereskedési rendszerünket technikailag alátámasztott kereskedelmi jelzőrendszerekkel  lássuk el.

Mi azt választottuk, hogy nem hagyjuk a számítógépes rendszereket teljesen önállóan működni, mivel nem képesek feldolgozni alapvetően fontos híreket. A vagyonkezelő bizonyos meghatározott kritériumok alapján dönti el, hogy a kereskedelmi jelzések figyelembe legyenek-e véve a kereskedés során vagy sem.

Ez az együttműködés gép és ember között biztosította, hogy a JRC Capital Management hosszabb időn keresztül meggyőző teljesítményt legyen képes nyújtani.

 

Néhány tény sorban

Fő tevékenységek

Szervezeti és egyéni vagyonkezelés

Vállalati adatok

  • A JRC alapítása 1994-ben
  • A JRC 29 taggal rendelkezik
  • A JRC 350 milllió eurót kezel

Együttműködés

  • Erasmus Egyetem
  • Credit Suisse
  • Deutsche Bank
  • Európai Unió

Szabályozás

Karrier

Készen áll karriert építeni a befektetések világában? Tekintse meg állásajánlatainkat.

Szeretne többet megtudni a profitokról?